A döntőben öt motoros kvalifikálta magát,akik számára hat kört kellett teljesíteni a bajnoki címért . Mint már írtuk itt Vaculik bizonyult a legjobbnak a cseh Franc előtt,valamint a lett Kostigovs érkezett harmadikként a célba.Ők így hárma pezsgőzhettek a zsarnócai salakpálya pódiumán.
Bíztunk az éremszerzésben,viszont ma ez nem sikerült Tabaka Józsefnek aki a negyedik helyen fejezte be a versenyét.A debreceni salakos egyébként remek formában versenyzett ezen a napon,és három futamgyőzelmet is sikerült szereznie. Az alapszakasz után 12.ponttal a holtversenyben várta a folytatást a lett ellenfelével együtt,viszont ma az éremszerzés nem sikerült. Ennek ellenére azt mondhatjuk,hogy Tabaka József egy remekül kezdte szezonját,hiszen tegnap már sikerült egy érmet elhalásznia Goricanban. Remélhetőleg a szezon folytatásában is sok sikeres eredményről számolhatunk majd be.
Végeredmény Szlovák egyéni bajnokság Zsarnóca
1. Martin Vaculik (szlovák) - 14 (3,3,3,3,2) + 1 hely a döntőben
2. Josef Franc (cseh) - 14 (3,3,2,3,3) + 2 hely a döntőben
3. Jevgienij Kostigov (lett) - 12 (2,2,3,2,3) + 3 hely a döntőben
4. Tabaka József (magyar) - 12 (3,3,2,3,1) + 4 hely a döntőben
5. Andrej Kobrin (ukrán) - 11 (1,2,3,3,2) + 5 hely a döntőben
-------------------------
-------------------------
6. Roman Lachbaum (orosz) - 9 (3,2,1,T,3)
7. Martin Malek (cseh) - 8 (2,1,2,0,3)
8. Michal Tomka (szlovák) - 8 (1,0,3,2,2)
9. Marko Levisin (ukrán) - 7 (1,1,2,2,1)
10. Patri Búri (szlovák) - 6 (2,3,0,1,0)
11. Marcel Kajzer (lengyel) - 6 (2,1,0,1,2)
12. Martin Gavenda (cseh) - 5 (0,2,1,2,0)
13. Milen Manev (bolgár) - 4 (1,0,1,1,1)
14. Jan Mihalik (szlovák) - 2 (0,d,1,0,1)
15. Andrei Popa (román) - 1 (0,1,0,0,0)
16. Jakub Valkovic (szlovák) - 1 (F,0,0,1,0)
17. Vida Péter (magyar) - 0 (R)
18. Anton Wannasek (osztrák) - N
speedwaylive.eu
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!