Szombaton felcsapódik a startszalag



Nagyhalász – Három évre szóló nemzetközi licencet kapott a nagyhalászi salakmotorpálya.

Miként arról már többször is beszámoltunk lapunkban, a tavalyi ínséges idő után eseményekben bővelkedő hazánk legújabb salakmotoros pályájának idei kínálata. A nagyhalászi ovál a legnagyobb durranásai a felnőtt Európa-bajnoki elődöntő és az U21-es Európa-bajnoki selejtező lesznek, emellett három magyar bajnoki futamnak is otthont ad. Az elsőnek szombaton, ekkor a nemzetközi egyéni bajnokság résztvevői húzzák majd a gázt.


– Örömmel jelenthetem, hogy a pálya megfelelt a nemzetközi előírásoknak, megkaptuk az ezt bizonyító, három esztendőre szóló licencet. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Európa-bajnoki, hanem akár világbajnoki futamoknak is házigazdái lehetünk – adta hírül Albók József, a Nagyhalász Speedway Egyesület elnöke, a pálya tulajdonosa.

Magyarok és külföldiek

Két éve szintén Nagyhalászban indult a bajnoki pontvadászat. Az akkori finálé előtt a négy motoros kiválaszthatta, melyik starthelyről vág neki a záróetapnak. Fekete Sándor a kéket, Tabaka József a pirosat, Magosi Norbert pedig a fehéret választotta, az ukrán Andrij Kobrinnak maradt a sárga. Aznap a fehér volt a nyerő, mert Magosi indult a legjobban, és ez döntőnek bizonyult. A négy körön át végig ő állt az élen, mögötte Tabaka, Fekete, majd Kobrin húzta, így is érkeztek célba.
Ami az idei nyitányt illeti, a magyarok mellett ismét külföldiekkel töltik majd fel a mezőnyt. A salakmotorozás kedvelői készülhetnek, szombaton délután kettőkor felcsapódik a startszalag, kezdődik az idei szezon. A nagyhalászi oválon.

Haon.hu/KM-ML

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi