Lengyel győzelem a Világjátékokon!


Az eseményhez méltó versenyzéssel, szép számú közönség előtt rendezték meg ma, Wroclawban a 2017-es Világjátékok meghívott sportágaként, a nemzetközi páros versenyt, melyet Lengyelország válogatottja nyert meg, Ausztrália és Svédország előtt.

A verseny első szakaszában egyedül a lengyel csapat állt 100%-os teljesítménnyel, az ausztrálok egyetlen pontot vesztettek. A második pályakarbantartás előtti futamokban már legyőzőre találtak a lengyelek, feltámadtak a dánok és átvették 10 ponttal a vezetést, az ausztrálok és a svédek egyaránt 8-8 ponttal rendelkeztek, míg a hazai trió 9 ponttal várta a 9. futamot.

A 9-12. futamban a lengyelek helyretették a dánokat, 5-1-re diadalmaskodtak ellenük. A 12. futam után mindössze két versenyző mondhatta el magáról, hogy csak 3 pontok szerepelnek a neve mellett. Jason Doyle és Bartosz Zmarzlik. Azonban Zmarzliknak voltak társai, míg Doyle mellett Chris Holder csak statisztaszerepet töltött be. Három starthoz állásból mindösszesen két harmadik helyre futotta az exvilágbajnoknak.

A 13. futamban meglepetésre csak a 4. helyet tudta megszerezni az addig 100%-os Zmarzlik, míg csapattársa, Maciek Janowski az első helyen zárt. Közéjük ékelődött be Emil Sayfutdinov és Viktor Kulakov, akik nagyszerű versenyzéssel tartották maguk mögött Bartek Zmarzlikot. A 14. futam hatalmas csatát hozott, a gyengélkedő Holder helyére Max Fricke állt startszalaghoz és meg is nyerte a futamot. Mögötte Jason Doyle csatázott négy körön keresztül, az amúgy nagyon jól versenyző, Steve Worall-al, melyből előbbi jött ki jobban. A 16. futamban a lengyel-svéd összecsapás következett, ahol megismétlődött a 13. futam eredménye, ismét döntetlen, azzal a különbséggel, hogy most Zmarzlik nyert, Janowski az utolsó helyen zárt, közöttük pedig Lindbäck és Lindgren zárta le az utat a hazaiak versenyzője előtt.

Az utolsó öt futamban az ausztrál csapatban ismét Fricke lépett pályára Holder helyett, ennek és Doyle parádés versenyzésének köszönhetően, az ausszi válogatott egyenes ágon jutott a döntőbe. Lindbäck kizárásra került újbóli hibás rajtjának köszönhetően és Maciek Janowski is kizárásra került pályaelhagyás miatt, így a lengyel és svéd csapat egyenes ági döntőbe kerülése elszállt. A reményfutamban ez a két válogatott csapott össze, amelynek eredménye 3-3-as döntetlen lett (Lindbäck, Zmarzlik, Janowski, Lindgren), de mivel a lengyel csapat szerezett több pontot az alapszakasz során, így ők kerültek az ausztrálok mellé a döntőbe.

A döntőben a hazaiak, remek rajt után, azonnal az élre álltak és bár Fricke próbálta a lehetetlent, a Csapat-világbajnoki győzelem után, aranyérmes lett a Világjátékokon is a lengyel válogatott.

Mindenképpen megjegyzendő és dicsérendő a német válogatott teljesítménye, akik csikócsapattal indulva a 4. helyet szerezték meg. A dánok a kezdeti lendület után teljesen leeresztettek, ez az este pedig biztosan nem marad meg az oroszok pozitív emlékezetében sem. Összességében remek versenyt láthattunk, köszönet a szervezőknek, hogy bekerülhetett szeretett sportunk ismét a Világjátékok programjába.

Lengyelország: 23 pont+5
Bartosz Zmarzlik: 3,3,3,0,3,3: 15
Maciej Janowski: 2,2,3,0,d: 7
Patryk Dudek: 1: 1

Ausztrália: 24 pont+1
Jason Doyle: 3,3,3,2,3,1: 15
Chirs Holder: 1,1,0: 2
Max Fricke: 3,2,2: 7

3. Svédország: 20 pont
Fredrik Lindgren: 3,2,1,1,1,3: 11
Antonio Lindbäck: 0,3,2,2,2,d: 9
Peter Ljung: N

4. Németország: 17 pont
Kai Huckenbeck: 1,2,2,3,1,3: 12
Erik Riss: 0,0,3,0,2,0: 5
Lukas Fienhage: N

5. Oroszország: 16 pont
Andrej Kudriashov: T,0,3,2: 5
Viktor Kulakov: 0,1,1: 2
Emil Sayfutdinov: 2,1,2,2,2: 9

6. Dánia: 15 pont
Niels Kristian Iversen: 1,2,0: 3
Kenneth Bjerre: 2,3,1,0: 6
Michael Jepsen Jensen: 1,1,0,3,1: 6

7. Nagy Britannia: 11 pont
Steve Worall: 3,2,1,1,1,1: 9
Robert Lambert: 0,0,0: 0
Daniel King: 0,T,2: 2

Fotó: facebook.com/polskizuzel

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi