SEC: Jarek Hampel a második szabad-kártyás

A Salakmotoros Egyéni Európa Bajnoki sorozatban az öt szabad-kártyás helyből már csak 3 kiadó, hiszen ma napvilágot látott Leon Madsen mellett a második név is, Jarosław Hampel személyében.

Várható volt, hogy lengyel versenyző fog szabad-kártyát kapni, még az is lehet, hogy a maradék 3-ból is lesz még 1-2 lengyel, hiszen egyedül Krzysztof Kasprzak, a tavalyi negyedik helyezett, résztvevője csak a sorozatnak, a nagy múltú nemzet versenyzői közül. Több honfitársa is indult a kvalifikáció során KK-nak, azonban mind elvéreztek az elődöntők illetve a challenge során.

Hampel tavaly már belekóstolt a SEC-be, hiszen Torunba szabad-kártyát kapott és meg is hálálta a bizalmat, a 2015-ös nagyon súlyos combcsont sérülése után, győzelemmel zárta a SEC első fordulóját.
Jarek Hampel már húsz éve versenyez, többszörös csapatvilágbajnok és az SGP-ben is állt már év végén a dobogón, bár világbajnoki címet még nem sikerült szereznie egyéniben. Ebben a szezonban a SEC sorozatnak is biztosan meghatározó alakja lesz.

Továbbra is kíváncsian várjuk, hogy a szervezők megosszák velünk a további három versenyző nevét, akik még szerepet kapnak az idei SEC sorozatban.


Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi