Long Track GP Challenge maraton hatalmas bukásokkal - Romano Hummel nyert


Bielefeldben rendezték meg az idei hosszú-pályás Grand Prix Challenge viadalt, amely igazán rossz versennyé sikeredett. Már a verseny elején a hatodik futam egy hatalmas hármas bukással végződött, aminek következtében a finn Jesse Mustonen, a brit Paul Cooper valamint a német Lukas Finhage kénytelenek is voltak feladni a versenyt. Ezután egy órás kényszer szünetet tartottak, aminek az okát igazából nem is értettem. Egyszerűbb lett volna lefújni az egész versenyt és áttenni egy másik helyszínre. Nem lett volna ez szokatlan és egyedülálló történet, ugyanis volt már ilyen a Speedway Grand Prix történetében is.

 A pálya állapota az borzasztóan rossz volt és mivel füves a felülete, még nehezebbé tette a rendbe hozatalát. A verseny bírája és a versenyzők a baleset után egy megbeszélést tartottak, ahol a versenyzők kifejtették véleményüket, miszerint nagyon rossz a pálya. Ekkor úgy döntöttek, hogy a kilencedik futam után meglátják, mi lesz a verseny végkimenetele. A folytatásban muszáj volt bevetni a verseny két tartalék motorosát is.

Nem kellett sokat várni a a következő hatalmas bukásra, ami a 250-es géposztály betét futamában történt, ahol egy fiatal brit pilóta sérült meg. A kilencedik futam után újra megbeszélést tartottak, amiben a bíró úgy határozott, folytatják a versenyt. Már a tizedik futamban ketten is hamar kiálltak színlelt motorhibát jelezve a futamból. A viadalt végül teljesen lefutották, ami igazán maratonira sikeredett. Öt és fél órán keresztül, nem kellemes időben, nagyon sok embernek elment a kedve.

A német szurkolók a verseny elején minimum két német továbbjutására számítottak, de végül egyikőjük sem kvalifikálta magát a jövő évi világbajnoki sorozatba.

Végül a versenyt a hollandok legtehetségesebb motorosa Romano Hummel nyerte meg. Második helyen a cseh Martin Málek végzett, harmadikon szintén egy cseh, Josef Pepe Franc, míg a negyedik helyen a brit Andrew Appelton.  A fináléban hiába végzett negyedik helyen a németek nagy öregje Berndt Diener, az összpontja kevésnek bizonyult a legjobb négyben végezni.

A hosszú-pályás világbajnokságon nem a döntő befutásának eredménye számít, hanem a versenyben megszerzett pontszám.

Long Track Grand Prix Challenge végeredmény Bielefeld 
  1. Romano Hummel Hollandia 26.p
  2. Martin Malek Cseh Köztársaság 23.p
  3. Josef Franc Cseh Köztársaság 22.p
  4. Andrew Appenton Nagy Britannia 17.p
  5. Berndt Diener Németország 16.p
  6. Max Dilger Némerotszág 14.p
  7. Jörg Tebbe Németország 13.p
  8. Hynek Stichauer Cseh Köztársaság 8.p
  9. Christian Hülshorst Németország 8.p
  10. Gabriel Dubernand Franciaország 7.p
  11. Henri Ahlbom Finnország 5.p
  12. Henri van der Steen Hollandia 4.p
  13. Paul Cooper Nagy Britannia 4.p
  14. Lukas Finhage Németország 4.p
  15. Marcel Sebastian Németország 4.p
  16. Jesse Mustonen Finnország 2.p
  17. Anders Mellgren Svédország 8.p
Fotó: Jiří Georgiev

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi