Viktor Kulakov nyert, Magosi volt a legjobb magyar

Az orosz Viktor Kulakov nyerte ma a 43. Debrecen Város Nagydíját, Ondrej Smetana és Eduard Krcmar előtt. A legjobb magyar ma Magosi Norbert volt, aki 6. helyezést ért el, megszerzett 9 pontjával.

Benkő Roland a 7. helyen zárt 8 ponttal, Kovács Roland 7 pontja a 10. helyre volt elegendő, míg Fazekas Dennis 3 ponttal a 14., Bárány Márk pedig 1 ponttal a 17. helyen végzett.

Nagyszerű idő, remek hangulat és sok szurkoló jellemezte a mai nagydíjat. A bemutatás után Dr. Papp László Debrecen város polgármestere nyitotta meg a versenyt, aki beszédében hangsúlyozta a város nem engedi el a debreceni salakmotorozást és ígéretet tett a stadion fejlesztésére valamint megköszönte Tabaka József eddig végzett munkáját, de kifejtette a jövőben generációváltás lesz a pálya vezetésében.

Magyar szempontból remekül indult a verseny, hiszen Kovács Roland 2. helyen futott be első futamában, Magosi Norbert szintén, míg Benkő Roland futamgyőzelemmel kezdett. Ezután azonban elindultak a keresztbeverések. A legkiegyensúlyozottabban Viktor Kulakov versenyzett, aki az első futamát leszámítva minden futamban elsőként haladt át a célvonalon. Őt egyedül Benkő Roland volt képes legyőzni ma az első futamukban, így megérdemelten nyerte meg a város nagydíját a fiatal orosz versenyző. A magyarok közül Magosi Norbinak még lett volna lehetősége a dobogós helyek egyikére, az utolsó futamában azonban már zöld lámpa után jelzett a vezetőbírónak, hogy problémája van a motorral, aki így elengedte a rajtot. Norbi hiába tolta be motorját és ment végig négy kört, pontot itt már nem tudott szerezni, így számára maradt a legjobb magyarnak járó trófea.

Végeredmény:

1. Viktor Kulakov Oroszország: 2,3,3,3,3: 14
2. Ondrej Smetana Cseh Köztársaság: 3,3,2,2,3: 13
3. Eduard Krcmár Cseh Köztársaság: 3,3,R,3,3: 12
4. Jakub Jamróg Lengyelország: 1,3,3,1,2: 10
5. Pawel Miesiac Lengyelország: 3,1,1,3,2: 10
6. Magosi Norbert Magyarország: 2,2,3,2,0: 9
7. Benkő Roland Magyarország: 3,1,2,2,0: 8
8. Andiy Kobrin Ukrajna: 2,1,0,3,2: 8
9. Petr Chlupác Cseh Köztársaság: 0,2,3,0,2: 7
10. Kovács Roland Magyarország: 2,2,1,1,1: 7
11. Stanislav Melnychuk Ukrajna: 1,2,T,2,1: 6
12. Marko Levishyn Ukrajna: 1,0,R,1,3: 5
13. Vitaliy Lysak Ukrajna: 1,0,2,0,0: 3
14. Fazekas Dennis Magyarország: 0,1,1,F/d,1: 3
15. Nazar Fedorchuk Ukrajna: 2: 2
16. Milen Manev Bulgária: 0,0,1,0,1: 2
17. Bárány Márk Magyarország: F/d,F,0,1,F/d: 1

1 Megjegyzések

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi