2019 ausztrál egyéni bajnok Max Fricke |
A versenyt végül Rohan Tungate nyerte meg Max Fricke,és Sam Masters előtt.A finálé negyedik helyezettje Chris Holder volt.
Ezen a fordulón az alapversenyt követően Rohan Tungate nyújtott maximális teljesítményt,igaz a 17.futamban keményen meg kellett küzdenie a futam első felében Jaimon Lidseyvel szemben a győzelemért. Nagyon izgalmassá sikeredett a 19.futam amiben a Fricke számára a tét a bajnoki cím volt.A rajt után Chris Holder állt az élre és Fricke rossz rajtja miatt csak harmadikként fordult el.A félkör végére Holder mögé Fricke tornázta fel magát egy remek előzéssel,és ami ez után következett az parádás volt.Holder,és Fricke két körön keresztül előzgették egymást,öröm volt nézni amit a pályán művelnek.Végül Fricke megelőzte Holdert,és egy apró előnyre tudott szert tenni,és elsőként haladt át a célvonalon.Ez a fiatal ausztrál fiatal tehetségnek azt jelentette,hogy megszerezte élete első bajnoki címét .
A bajnok Max Fricke teljesen megérdemelte ezt a bajnoki címet,ugyanis kiváló teljesítményt nyújtott mind az öt fordulón . Három fordulót tudott megnyerni,egyszer a dobogó második,míg egyszer a harmadik fokára állhatott fel.
Az ausztrál bajnoki nem csak a kontinens legjobb salakmotorosa címéért ment,hanem a Grand Prix kvalifikációs sorozaton való részvételért is.
Ausztrál bajnokság 2019 dobogósai - végeredmény .
1.Max Fricke 82.p
2.Rohan Tungate 77.p
3.Chris Holder 70.p
***
4. Sam Masters - 53
5-6. Jack Holder - 51
5-6. Brady Kurtz - 51
7-8. Jaimon Lidsey - 45
7-8. Nick Morris - 45
9. Jordan Stewart - 34
10. Ryan Douglas - 31
11. Todd Kurtz - 26
12. Justin Sedgmen - 23
13. Ben Cook - 19
14. Zane Keleher - 17
15-16. Kye Thomson - 11
15-16. Zack Cook - 11
17. Josh Pickering - 1
Végeredmény 5.forduló Kurri Kurri
1. Rohan Tungate - 19 (3,3,3,3,3,4) + 1.hely a döntőben
2. Sam Masters - 15 (2,1,3,3,3,3) + 2..hely a döntőben
3. Max Fricke - 16 (3,3,3,2,3,2) + 3. .hely a döntőben
4. Chris Holder - 13 (2,2,3,3,2,1) + 4. .hely a döntőben
*****************
5. Brady Kurtz - 10 (2,3,2,3,0) + 3..hely a "B"döntőben
6. Nick Morris - 10 (1,2,2,2,3) + 2.hely a "B"döntőben
7. Jack Holder - 9 (3,1,2,2,1) + 4.hely a "B"döntőben
***
8. Jordan Stewart - 8 (2,3,1,1,1)
4. Sam Masters - 53
5-6. Jack Holder - 51
5-6. Brady Kurtz - 51
7-8. Jaimon Lidsey - 45
7-8. Nick Morris - 45
9. Jordan Stewart - 34
10. Ryan Douglas - 31
11. Todd Kurtz - 26
12. Justin Sedgmen - 23
13. Ben Cook - 19
14. Zane Keleher - 17
15-16. Kye Thomson - 11
15-16. Zack Cook - 11
17. Josh Pickering - 1
Végeredmény 5.forduló Kurri Kurri
1. Rohan Tungate - 19 (3,3,3,3,3,4) + 1.hely a döntőben
2. Sam Masters - 15 (2,1,3,3,3,3) + 2..hely a döntőben
3. Max Fricke - 16 (3,3,3,2,3,2) + 3. .hely a döntőben
4. Chris Holder - 13 (2,2,3,3,2,1) + 4. .hely a döntőben
*****************
5. Brady Kurtz - 10 (2,3,2,3,0) + 3..hely a "B"döntőben
6. Nick Morris - 10 (1,2,2,2,3) + 2.hely a "B"döntőben
7. Jack Holder - 9 (3,1,2,2,1) + 4.hely a "B"döntőben
***
8. Jordan Stewart - 8 (2,3,1,1,1)
----------
9. Jaimon Lidsey - 7 (1,2,2,R,2)
10. Justin Sedgmen - 5 (1,1,0,2,1)
11. Zach Cook - 4 (3,0,0,1,0)
12. Ryan Douglas - 4 (0,2,1,1,0)
13. Ben Cook - 4 (1,0,1,0,2)
14. Todd Kurtz - 3 (0,1,0,1,1)
15. Zane Keleher - 2 (0,0,F,0,2)
16. Kye Thomson - 1 (0,0,1,0,0)
17. Kyle Lawrence - N
18. Isaac Hawes - N
9. Jaimon Lidsey - 7 (1,2,2,R,2)
10. Justin Sedgmen - 5 (1,1,0,2,1)
11. Zach Cook - 4 (3,0,0,1,0)
12. Ryan Douglas - 4 (0,2,1,1,0)
13. Ben Cook - 4 (1,0,1,0,2)
14. Todd Kurtz - 3 (0,1,0,1,1)
15. Zane Keleher - 2 (0,0,F,0,2)
16. Kye Thomson - 1 (0,0,1,0,0)
17. Kyle Lawrence - N
18. Isaac Hawes - N
facebook.com/AustralianSpeedwayChampionships
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!