PGEE : Magabiztos győzelmet aratott a Zielona Góra a Rybnik ellen




A PGE Ekstraliga első fordulójában a Rybnik fogadta a Zielona Góra együttesét,és az a mérkőzés egyértelműen a vendégeké volt. A hazai csapat már a találkozó elején megpecsételődött,ugyanis  a második futamban a két juniorjuk sérülés miatt nem tudta folytatni a találkozót.A rybniki csapat tartalék motorosa a brit Robert Lambert első bemutatkozása után pont nélkül maradt,de ezt követően kiválóan versenyzett.Lambert nem csak a csapata,hanem a találkozó leghatékonyabb motorosa is lett megszerzett 14.pontjával.

A cápák második legjobbja Kacper Woryna volt 12+1 ponttal,míg a cseh sztár Vacláv Milík 8 pontot gyűjtött a vendéglátóknak. A házigazdák ezen a nyitófordulón nem tudtak mit kezdeni a Zielona Góra ellen,hiszen csapatuk szinte három fősre redukálódott a pontszerzést illetően.

A vendégek legjobb motorosa a rutinos Piotr Protasiewicz lett ,aki 10+2 ponttal mutatkozott,de a dán Michael Jepsen Jensen is remekül versenyzett.Patryk Dudek neve mellé ezen a derbin 9+4 pont íródott a neve mellé. Külön dicséret illeti a junior Norbert Krakowiakot,aki 8 ponttal debütált az idei bajnoki sorozatban.

Végül a vendégek 53-16 arányban bizonyultak jobbnak,így a bajnoki  kettő pont megérdemelten az övéké lett.

PGG ROW Rybnik - 36 pont.
9. Adrian Miedzinski - 0 (0,-,-,0)
10. Andrzej Lebedevs - 2+1 (1,0,-,-,1*)
11. Vacláv Milík - 8 (3,2,1,2,0)
12. Mateusz Szczepaniak - 0 (0,-,0,-,-)
13. Kacper Woryna - 12+1 (3,3,1,2*,0,3)
14. Kacper Klosok - 0 (d,d,d)
15. Mateusz Tudziez - 0 (d,d,d)
16. Robert Lambert - 14 (0,3,3,3,3,2)


RM Solar Falubaz Zielona Góra - 53 pont.
1. Martin Vaculik - 5+1 (1*,2,0,2,-)
2. Antonio Lindbäck - 6+1 (1*,1,1,3)
3. Michael Jepsen Jensen - 10 (2,1,3,2,2)
4. Patryk Dudek - 9+4 (2*,3,2*,1*,1*)
5. Piotr Protasiewicz - 10+2 (2,2,2*,1*,3)
6. Norbert Krakowiak - 8 (2,3,3,0)
7. Mateusz Tonder - 5+1 (3,1*,1)
8. Sebastian Niedzwiedz - 0 ()

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi