Sikerült a győzelem Dudek,és Jensen volt a meccs hőse

PGEE

Szombaton este rendezték meg a Solar Falubaz Zielona Góra - MrGarden GKM Grudziadz mérkőzést,amely végül 48:42 arányban a házigazdák javára dőlt el. A verseny elején az eső feláztatta pályán nem voltak annyira izgalmas futamok,viszont ezt követően már sokkal látványosabb lett ez a derbi.Szinte végig minimális előnnyel vezettek a hazaiak,de GKM nem adta fel,és megpróbálta lefaragni a hátrányát.

Az utolsó előtti futam után már csak két pont előnye volt Dudekéknek,és itt akár még az is benne volt,hogy a Grudziadz is nyerhet.A hab a tortán ezen a versenyen éppen az utolsó futam volt,ahol a rajtot követően remekül jöttek el a GKM salakosai N.Pedersen,és K.Bjerre ,ám az első félkör végére a két hazai hős Patryk Dudek,valamint Michael Jepsen Jensen átverekedték magukat és az élre törtek.Ennek köszönhetően az utolsó futamban 5-1 arányban nyertek ,így sikerült a győzelemért járó két pontot otthon tartaniuk.

Ennek a meccsnek a hazai hősei M.J.Jensen ,és P.Dudek voltak ez nem vitás,ám a találkozó elején Martin Vaculik is bekasszírozott két utcahosszal nyert futamot.

A vendégeknél Nicki Pedersen (11.pont) szerepelt a legjobban majd őt Artem Laguta (10.pont)  követte .Ezen a viadalon már megtört A.Laguta veretlensége,de ettől függetlenül az orosz salakos eddig a legeredményesebb a PGE Ekstraligában.


Falubaz Zielona Góra - 48.pont
9. Martin Vaculik (3,3,1*,R,2) 9+1
10. Antonio Lindbäck (3,1,2,0,0) 6
11. Piotr Protasiewicz (1,0,2*,1) 4+1
12. Michael J. Jensen (1*,2,3,1,3) 10+1
13. Patryk Dudek (2,2,3,2,2*) 11+1
14. Mateusz Tonder (2,1,0) 3
15. Norbert Krakowiak (1,1*,3) 5+1
16. Damian Pawliczak - N

MrGarden GKM Grudziądz - 42.pont
1. Nicki Pedersen (2,3,3,3,R) 11
2. Krzysztof Buczkowski (0,0,-,2) 2
3. Kenneth Bjerre (0,3,2,3,1) 9
4. Przemyslaw Pawlicki (2,1,1*,2*,1) 7+2
5. Artem Laguta (3,2,1,1,3) 10
6. Marcin Turowski (3,0,0) 3
7. Denis Zielinski (R,0,0) 0
8. Roman Lakhbaum (0) 0

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi