SEC 1.forduló - Torunban Leon Madsen megcsinálta

Leon Madsen . 
Szombaton rendezték meg a 2020 SEC Speedway Európa bajnokság első döntőjét,melyet végül Leon Madsen nyert meg .Nagy meglepetésre nem sikerült lengyel motorosnak a dobogóra állnia

Az alapszakasz után biztosan kvalifikálta magát a fináléba a dán Nicki Pedersen,valamint a britek tehetsége Robert Lambert. Négy motorosnak  viszont a reményfutamban kellett még egyszer összecsapni azért,hogy a döntőbe kerülhessen az első két helyezett.Ebben a futamban a szabadkártyás Bartosz Zmarzlik,Bartosz Smektala ,a címvédő Mikkel Michelsen,valamint Leon Madsen csaptak össze.

A négy salakos csatájából végül a lengyel Bartosz Smektala,és dán Leon Madsen jutottak tovább a döntőbe,ahol Pedersennel,valamint Lamberttel mérhették össze tudásukat.

A döntőben Nicki Pedersen egy remek rajtot kapott el,viszont a félkör kimenetelében elemelte a tapasztalt versenyzőtől.Ezt a hibát kihasználva azonnal elment mellette honfitársa Leon Madsen,és a brit Lambert is .Ezt követően Madsen egészen a kockás zászlóig meg sem állt,és így ő lett Torun hőse.Második helyen Robert Lambert,a harmadikon Nicki Pedersen,míg a negyedik helyen Bartosz Smektala végzett.


A verseny egyik kellemes meglepetése a finn Timo Lahti volt,aki Lebedevs helyett kapott lehetőséget a sorozatban. A lappföldi motoros végül az összetett hetedik helyen zárta versenyét megszerzett 8.pontjával.

SEC 1.forduló Torun Végeredmény 
1. Leon Madsen - Dánia (3,3,0,2,1,3) 12
2. Robert Lambert - Nagy-Britannia (2,1,3,3,3,2) 14
3. Nicki Pedersen - Dánia (3,3,2,3,2,1) 14
4. Bartosz Smektala - Lengyelország (2,3,2,1,3,0) 11
**********************
5. Bartosz Zmarzlik - Lengyelország (3,2,1,1,3) 10 + 3.hely a reményfutamban 
6. Mikkel Michelsen - Dánia (1,2,3,3,1) 10 +  4.hely a reményfutamban 
--------------
7. Timo Lahti - Finnország (0,2,3,2,1) 8
8. Kacper Woryna - Lengyelország (1,2,3,d,2) 8
9. Grigorij Laguta - Oroszország (3,0,2,0,2) 7
10. Krzysztof Kasprzak - Lengyelország (2,1,1,1,2) 7
11. David Bellego - Franciaország (0,3,2,1,0) 6
12. Vacláv Milík - Cseh-Köztársaság (T,0,1,2,3) 6
13. Andrej Kudriaszov -Oroszország (1,1,0,3,0) 5
14. Kai Huckenbeck - Németország (0,1,0,2,0) 3
15. Michael Jepsen Jensen - Dánia (2,0,1,0,F) 3
16. Peter Ljung - Svédország (0,0,0,0,1) 1
17. Igor Kopec-Sobczynski - Lengyelország (1) 1
18. Karol Zupinski - Lengyelország -N 


Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi