U/21 Egyéni világbajnokság - Jakub Miskowiak nyerte a második horrorba illő fordulót


Krosnoban rendezték meg a junior világbajnokság 2.fordulóját,ami egy borzasztóan rossz versennyé sikeredett. A pálya gödrös állapota miatt alig-alig volt olyan futam amiben nem történt bukás.Ennek köszönhetően a versenyzők többsége megpróbált óvatosan motorozni,de ezen a napon ez sem segített sokakon.Volt olyan motoros aki három alkalommal is megismerkedett a krosnoi lufipalánkkal és ezt követően már nem láthattuk tovább sérülése miatt.Nyugodtan kijelenthető,hogy ez a verseny elérte a borzasztó kategória szintet,hiszen a fiatal titánok többet töltöttek szinte a talajon,mint a motorjaikon.

Meglepő volt ez a rosszul felkészített pálya éppen Krosnoban,ahol nagyon sok jó versenyt láthattunk már.A  futamokban a versenyzők között óriási távolságban követték egymást ,szinte alig lehetett látni előzést.Aki viszont be próbálkozott valamilyen előzési szándékkal,azok zöme is nagy küzdelmet folytattak azért,hogy egyáltalán a motorjuk nyergében tudjanak maradni.

A két elődöntőben azok a versenyzők jutottak be,akikre számítani lehetett.Viszont ezek sem voltak esemény mentesek.Az első elődöntőben vezető helyről bukott hatalmasat a lett Guest akinek a visszapattanó motorjába rongyolt bele a szabad-kártyás Mateusz Cierniak .Szerencsére mindketten sérülés nélkül megúszták az esetet.A második elődöntőben az alapszakasz egyik legjobbja Swidnicki is a lufiban találta magát,így számára elúszott az esély a fináléba kerülést illetően.

Cierniak,Lampart,Hansen,és Miskowiak rajt előtt a döntőben

A két elődöntő után három lengyel motoros ,Cierniak,Lampart,Miskowiak,és a dán Hansen kvalifikálták magukat.

A mindent eldöntő utolsó futamban a legjobban Jakub Miskowiak lőtt ki a rajtot követően,és az első helyét megtudta tartani a leintésig.Második helyen végzett Mateusz Cierniak,míg a harmadik helyen a dán Mads Hansen .A finálé negyedik helye Wiktor Lampartnak jutott ezen a fordulón.

A világbajnoki sorozat  Pardubicéban fog folytatódni,ahol elfog dőlni ki a legjobb 21-éven aluli motoros a világon 2021-ben.

Végeredmény Krosno U/21 világbajnokság 2.forduló
1. Jakub Miskowiak - lengyel (3,3,3,0,3,2,3) 17
2. Mateusz Cierniak - lengyel (3,2,3,3,3,2,2) 18
3. Mads Hansen - dán (3,0,2,2,3,3,1) 14
*******
4. Wiktor Lampart - lengyel (T,2,2,3,2,3,0) 12
5. Mateusz Swidnicki - lengyel (2,3,3,3,3,d) 14
6. Francis Gusts - lett (3,3,2,2,2,d) 12
7. Jan Kvech - cseh (2,1,3,3,1,1) 11
8. Petr Chlupac - cseh (0,2,2,1,2,1) 8
9. Alexander Woentin - svéd (2,1,0,2,1) 6
10. Marko Levishin - ukrán(d,2,1,2,0) 5
11. Michal Curzytek - lengyel (1,T,2,1) 4
12. Mark Karion - orosz (1,3,d) 4
13. Matthew Gilmore - ausztrál (1,0,1,1,1) 4
14. Danil Kolodinski -lett (2,d,1,1,d) 4
15. Steven Goret - francia (R,1,0,1,0) 2
16. Lukas Baumann - német (R,1,1,0,0) 2
17. Ernest Matjuszonok - lett (F,d,d) 0
18. Dawid Rempala -lengyel (0,d) 0


Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi