SGP kvalifikáció Nagyhalász riportok

 


A mai nagyhalászi SGP kvalifikáció edzése után kérdeztünk versenyzőket a versennyel kapcsolatos gondolataikról, terveikről, elvárásaikról, az előző versenyről áthozott esetleges tapasztalatokról:

Chris Harris:

Pár hete volt csak a SEC kvalifikációs verseny, ahol nem alakultak számodra túl kedvezően a dolgok. Mi volt a gond?

Igen, volt pár kisebb problémánk a motorral, remélhetőleg ma nem lesznek ilyen gondok, és sikerült megoldást találni. Ez egy új nap, és remélem, hogy sikerül az első 4 hely valamelyikén végeznem. Nehéz lesz, mert remek versenyzők vannak itt. Szerintem itt az fog dönteni, hogy ki szeretné jobban a győzelmet.

A mostani edzésen is látszott, hogy a motorod sokkal jobb állapotban van, mint legutóbb. 

Igen, lényegében darabjaira lett szedve a gép, és onnan építettük újra. Most jónak érzem a motort, remélem sikerül ma jól szerepelnem.

Ha sikerül ma továbbjutnod, a SGP Challenge idén Glasgowban lesz, az a pálya biztosan nem ismeretlen számodra.

Nyilván az a cél, hogy eljussak Glasgowba, jól ismerem a pályát, egy szezont lehúztam Glasgowban és természetesen, amikor a többi klubom színeiben indultam, akkor is versenyeztem ott. Mindig szeretek ott menni, jól felkészített pálya, de ott esetleg a top3-ba kerülni az még nehezebb feladat lesz, mint itt az első 4 hely valamelyikét megszerezni. Ami szintén nem egyszerű feladat, mert 16 remek versenyző van itt ma is. Először mindenképp a mai továbbjutásra kell koncentrálni, aztán meglátjuk.

Dominik Kubera:

A nagyhalászi SEC kvalifikáción maximális pontszámmal zártál. Hogyan értékelnéd azt a versenyt?

Jól éreztem magam, minden jól sikerült, a motorom is nagyon gyors volt. De a mai egy más nap, új versenyzőkkel, meglátjuk ma mire leszek képes.

A mai napon mindenki téged akar majd legyőzni a legutóbbi teljesítményed után. Főként, hogy a versenyzők többsége pár hete is itt volt.

Megpróbálom a legjobbamat nyújtani, és nyerni, de 100%-ban csak magamra koncentrálok, és megpróbálok gyors lenni.

Legutóbb az első futamodban volt egy bukásod, amikor Oliver Berntzonnal akadtál össze. Sikerült megbeszélnetek mi történt?

Persze, sokat beszélünk, minden oké köztünk. Csapattársak vagyunk Svédországban, jó közöttünk a kommunikáció.

Akkor nincs köztetek feszültség?

Nem, természetesen ilyenről szó sincs. Ez speedway, olykor előfordulnak ilyen helyzetek, ezzel nem igazán lehet mit kezdeni,

Patrick Hansen: 

A nagyhalászi SEC versenyen te is starthoz álltál, és nem igazán sikerült jól számodra a kezdés. Aztán viszont magadra találtál. Mi történt?

Nagyon elégedetlen voltam azután a verseny után, mert egyértelmű célom volt a továbbjutás, de egyszerűen nem volt meg a kellő erő a motoromban, és nem igazán értettem, hogy miért. Aztán miután hazaértünk Dániába, akkor megtaláltuk a hiba okát, szóval remélem most minden rendben lesz, és a motor is 100%-os lesz, mert ez egy remek pálya, és minden adott lenne ahhoz, hogy sikerüljön a továbbjutás. 

Kihagytad a mai edzést, nyilvánvalóan azért, mert tegnap este még az Extraligában húztad a gázt. 

Igen, tegnap este még Lengyelországban voltam, ahol este 8 után kezdődött a versenyem. Szó szerint az egész éjszakát végigvezettük, hogy ideérjünk. A legutóbbi edzésen részt vettem, akkor az sajnos nem sokat segített rajtam. De voltam itt már tavaly is, és úgy vélem a pálya nem változott, így tudom mit kell tennem. Meglátjuk, hogyan megy ma.

Negatív hatással van rád, ha 2 napon belül 2 versenyed van? Esetleg pont ellenkezőleg?

Ez természetes a speedway-ben, ha ilyen előfordul, de én jobban szeretem, ha van egy kis pihenő 2 verseny között. De a legfárasztóbb az egészben az utazás, éjszaka nem sokat tudtam pihenni, főleg, hogy az utak errefelé nem a legjobbak. De ez a munkám, nincs mese, meg kell csinálni, aztán majd lehet nyugodtan aludni.

David Bellego:

Sikerült továbbjutnod a nagyhalászi SEC kvalifikációs versenyen 3 héttel ezelőtt. Hogyan értékelnéd azt a versenyt?

Boldog voltam, hogy itt lehetek, és még boldogabb, hogy sikerült a továbbjutás. Ez volt az egyértelmű célom. De ez egy új nap, remélem sikerül ma is az első 4 hely valamelyikén végeznem.

Te is kihagytad a mai edzést a tegnapi Extraligás verseny miatt.

Igen, tegnap még ott volt versenyem, és az egész éjszakát az úton töltöttük. Ma reggel 8-ra sikerült ideérnünk, szóval tegnap nem életem legjobb éjszakája volt. Szerencsére reggel tudtam még egy kicsit pihenni. 3 hete volt csak a legutóbbi nagyhalászi verseny, így a beállításokat már tudjuk.

Legutóbb a különfutamban nagyon feszült volt a helyzet, 2 bukás is volt, amelyekből az egyikben te voltál a szenvedő fél. Sikerült megbeszélni a dolgot Milíkkel?

No comment. Már mindannyian továbjutottunk, és nem igazán értem, hogy miért kellett így versenyezni, de azt hiszem ilyen a speedway. Abban a futamban, én próbáltam nagyon odafigyelni a többiekre, és nem húztam rá a motort Václavra, főleg, hogy előtte már volt egy bukás, és már mind továbbjutottunk. A továbbjutásért jöttünk, ami már meg is volt, és nem igazán hajtott, hogy dobogóra álljak, de néhányak nem így gondolkodtak. De ilyen a speedway. Remélhetőleg ma is lesz egy remek különfutam, dráma nélkül.

Hogyan látod a mai esélyeket?

Ezen a pályán bárki nyerhet. Itt bármikor borulhat a papírforma. Elég kicsi pálya, elég egy jó start, és utána lehet tartani az első helyet. Természetesen a továbbjutás a célom, de ezért keményen meg kell dolgoznom délután.

Brady Kurtz:

Először vagy Magyarországon? Mit gondolsz a pályáról?

Igen, ez a legelső alkalom. Elég kicsi a pálya, kicsit kisebb, mint amire számítottam, de nagyon jól felkészített, szerintem a versenyen sem lesz gond.

Amikor ilyen helyzetben vagy, hogy ismeretlen pályán kell versenyezned, hogyan szoktál felkészülni rá? Szoktál esetleg Youtube videókat nézni, vagy inkább a többiek véleményét kéred ki?

Tudom, hogy itt volt az egyik SEC-kvalifikáció pár hete, de nem néztem meg a felvételt. Láttam már korábban a tavalyi nagyhalászi SGP kvalifikációs versenyről pár videót. Persze nézhetsz annyi Youtube videót, amennyit akarsz, de az természetesen nem ugyanaz, mintha versenyeznél az adott pályán. Jó, hogy volt edzéslehetőség a verseny előtt, elégedett vagyok a pályával, remélem minden jól fog menni.

Idén a lengyel, a brit és a svéd ligában is szerepelsz. Nem jelent ez túl nagy terhet? Vagy minél több a verseny annál jobb?

Nagyon szeretek versenyezni, és mivel jelenleg a világ másik felén, a családomtól messze lakom, mi mást csinálhatnék versenyek nélkül? Üljek otthon és lógassam a lábam? Inkább azt választom, hogy ahol csak lehet starthoz állok, elvégre ez a munkám.

Mit gondolsz a mai versenyről? Hogyan látod az esélyeket, kik lehetnek a továbbjutók?

Remélhetőleg én. Van itt jó pár remek versenyző, nagyon nehéz feladat lesz, főleg, hogy páran a SEC-versenyen is starthoz álltak itt 3 hete. De remélem, hogy sikerül továbbjutnom, mert a Challenge Glasgowban lesz, és az a pálya nagyon fekszik nekem.

Oliver Berntzon:

3 hete sikerült továbbjutó helyen végezned a nagyhalászi SEC kvalifikációs versenyen. Hogyan értékeled az akkori teljesítményed?

Ahogy mondtad, sikerült továbbjutnom, ezzel elégedett voltam, de ezen kívül nem sok pozitívumot tudok elmondani, nem a legjobb versenyem volt. Két alkalommal is kizártak, és véleményem szerint semmi rosszat nem tettem egyik esetben sem, de a vezetőbíró másképp látta.

Úgy érzed egyik bukásnál sem te voltál a hibás?

Ez egy verseny. Mind nyerni akarunk, és ez egy nagyon speciális pálya, szinte folyamatosan kanyarodva haladunk. Szerintem ha én vagyok elöl, akkor eldönthetem, hogy melyik íven szeretnék haladni, és ha lezárják előtted az utat, akkor el kell venned a gázt. Nem lehet egyszerűen csak elfektetni a motort, és lefeküdni. De úgy tűnik aznap ez működött a vezetőbírónál.

De ez egy új verseny, másik vezetőbíróval. Hogyan látod a mai esélyeidet?

Ugyanannyi esélyem van, mint legutóbb. Jó esélyeim vannak, de ez egyáltalán nem lesz könnyű. Minden futamban 100%-os koncentráció kell.

Nagy csalódás volt, hogy nem sikerült bejutnod az idei Grand Prix szériába, azok után, hogy tavaly állandó GP résztvevő voltál?

Nem igazán. A tavalyi évem nagyon nehéz volt. Nyilván mindenki szeretne a Grand Prixban szerepelni, de úgy érzem, hogy talán nekem még egy kis időre van szükségem, mielőtt visszatérhetnék a GP-be. Nem stresszelek azon, hogy visszakerüljek. Nyilván szeretnék újra ott szerepelni, de nem görcsölök rajta. Persze, ha idén sikerül kvalifikálnom, az jó. Ha nem, akkor majd jövőre.

@GoózGábor

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi