Teltházas lelátó fogadta az idei Speedway Grand Prix első fordulóján a versenyzőket Goricanban . Természetesen nem lehet horvát nagydíj magyar szúrkolók nélkül , és ez tegnap sem történt másképp. A lelátón nagyon sok honfitársunk szurkolt kedvenceinek, és emellett nagyon sok a magyar salak berkekben ismert magyar fotós is részt vett a szezonnyitón .
Ezen a viadalon történtek meglepetések is jócskán .Talán a legnagyobb meglepetést a nemet Kai Huckenbeck okozta aki már rögtön az első futamában letette névjegyet. A német salakos nem kisebb ellenfeleket utasított maga mögé mint Fredrik Lindgrent , Dominik Kuberát, és a britek háromszoros világbajnokát Tai Woffindent . Az első négy futam lefútásának legnagyobb balszerencse drámáját a szlovén szabadkártyás Matej Zagar mutatta be . Először nem indult be a motorja majd gyors motorcserét követően leesett a vaspapucsa , és így volt kénytelen nekivágni a négy körnek . A szlovén egykori GP sztár végül nem sok vizet zavart ebben a futamban melyet végül Jack Holder nyert meg Kvech , Vaculik és Zagar előtt.
A verseny második szakasza először Michelsen győzelmével kezdődött aki hatalmas csatában győzte le Zmarzlikot . A folytatásban Robert Lambert ismét futamgyőzelemmel zárta futamát , így a brit már hat ponttal várta a folytatást . A következő futam először Doyle látványos bukásával végződött , de szerencsére sem ő sem pedig a másik résztvevő Woffinden nem sérült meg . A megismételt futam újra bukással folytatódott ahol a lett Levedevs motorozott bele Zagarba, így a futamot újra meg kellett ismételni ami végül Woffinden győzelmével zárult . A nyolcadik futamban óriási csatát produkáltak a versenyzők öröm volt nézni ahogy méterről méterre egymással csatáztak . A futamgyőztes végül Madsen volt , Holder valamint Kubera előtt . A negyedik ebben a futamban Bewley lett akinek elemelte a befutó kimenő kanyarjában és végül csak a motorja csúszott át a célvonalon.
A verseny harmadik szakaszában először Holder , majd Zmarzlik győzelmet láthattuk, viszont a 11-12 futam remek izgalmakat hozott . Először. Doyle és Madsen hatalmas csatájában lehetett gyönyörködni , majd ezt követően a tavalyi szezon bronzérmese Vaculik mutatott be egy szenzációs csatát Lindgren ellen.
A tizenharmadik futamban Kubera feltámadását láthattuk , viszont hozzá kell tenni nem számított ez a győzelem a nagy skalpok begyűjtése volt . A 14. futam Lambert sima győzelmet aratott ellenfelei ellen . A következő futam viszont akár egy fináléval is felért. Holder fantasztikus motorozással győzte le honfitársát Doylet valamint Lindgrent . Nagy meglepetésre Zmarzlik csak statiszta szerepet töltött be ebben a futamban . A negyedik etap záró futama ismét a német újonc Huckenbeck győzelmével zárult, aki magabiztosan nyert Wozniak , Bewley és a szlovén veterán Zagar előtt.
Az alapszakasz utolsó négy futama Michelsen győzelmével indult ,majd ezt követően Lebedevs feltámadását láthattuk aki az addigi gyenge teljesítménye után Huckenbeck , Jack Holder valamint Róbert Lambert előtt ert elsőként célba . Kijelenthetjük , hogy a lett motoros az addigi legjobb három pontszerzőjét utasította maga mögé . A 19.futam Kubera győzelemmel fejeződött be Doyle, Vaculik, és honfitársa Wozniak előtt . A huszadik futamban Zmarzlik haladt át elsőként a célvonalon Bewley , és Kvech előtt. Ebben a futamban Woffinden maradt pont nélkül …
A két elődöntő sorsolása után izgatottan vártuk ki lesz az a négy motoros akik a fináléba kerülhetnek . Az első futam Holder győzelmével zárult , míg a második Doyle volt . Nem sikerült a szenzáció Huckenbeck számára, hiszen csak harmadikként ért célba , de ettől függetlenül hatalmas dicséret illeti a vechthai fiatalembert.
A második elődöntő futamból Zmarzlik és Lindgren jutottak be a fináléba , búcsúzni kényszerült Lambert valamint Madsen is.
A fináléban fantasztikus motorozással nyert Jack Holder aki ennek köszönhetően pályafutása első GP győzelmet aratta. A második helyen honfitársa Jason Doyle végzett így az ausztrál szúrkolók számára dupla öröm volt a nemzeti himnuszukat hallgatni . A horvát nagydíj harmadik helyezettje Lindgren lett a negyedik pedig Zmarzlik …
Speedway Grand Prix 1. fordulójának eredménye Gorican:
1. Jack Holder (3,2,3,3,1,3,3) 18
2. Jason Doyle (2,d,2,2,2,2,2) 12
3. Fredrik Lindgren (2,2,2) ,1,1,2,1) 11
4. Bartosz Zmarzlik (3,2,3,0,3,3,0) 14
*************
5. Robert Lambert (3,3,2,3, 0,1) 12
6. Kai Huckenbeck (3,1,1,3,2,1) 11
7. Leon Madsen (0,3,3,1,2,0) 9
8. Dominik Kubera (1,1, 0,3,3,0) 8
…………
9. Mikkel Michelsen (0,3,1,0,3) 7
10. Martin Vaculík (0,R,3,2,1) 6
11. Szymon Woźniak (2,0,2,2,0) 6
12. Jan Kvěch (2,1,0,2,1) 6
13. Andrzej Lebedevs (1,d,R,1,3) 5
14. Daniel Bewley (1,F,1,1,2) 5
15. Matej Žagar (1,2,1,0,0) 4
16. Tai Woffinden (0,3,0,0,R) 3
17 (R1). Matic Ivačič N
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!