GP kvalifikáció Debrecen - Pzremyslaw Pawlicki volt a legjobb

 


Debrecenben rendezték meg a 2025-GP kvalifikációs versenyt melynek a győztese a lengyel Przemyslaw Pawlicki volt . A lengyel salakos a mai teljesítménnyel első helyen harcolta ki a továbbjutás jogát, amit formájából megítélve teljesen megérdemelt .

Két második hellyel kezdett , de ezt követően három futamgyőzelmet aratott a svéd rakéta Antonio Lindbäck,  és ennek eredményeként a második helyen sikerült neki a továbbjutás a Challengebe . 

A 3-5 helyért viszont külön futamot kellett megrendezni , ugyanis hárman is 12-12 ponttal zártak az alapszakaszt .  Ebben a futamban a debreceni közösség kedvenc Andzej Lebedevs dominált , így ő pezsgőzhetett harmadikként a pódiumon . 

A debreceni verseny negyedik továbbjutó motorosa a lengyel Kacper Woryna volt aki a hármas külön futamban a Lebedevs mögött érkezett célba . A dán Frederik Jakobsen számára a mai ötödik hely a kiesést jelentette , mondhatni mellőle elpártolt ma a szerencse.

A magyar versenyzők közül Magosi Norbert három egységet szerzett ezen a versenyen , míg a tartalék helyből előlépő Kovács Roland a második futama után nem tudta folytatni versenyét , hiszen a motorja teljesen tönkrement . 

Kovács Roland tönkrement motorja


Füzesi három alkalommal lépett pályára , de nem sikerült pontot szereznie . 

A verseny egyik legnagyobb meglepetése az ausztrál Rohan Tungate volt akit a dobogóra vártak sokan . Számára viszont ez a verseny nem jól sült el, ugyanis csak a kilencedik helyen zárta a napot . 

Eredmények:

1. Przemysław Pawlicki (lengyel) - 14(3,3,3,3,2) 

2. Antonio Lindbäck (svéd) - 13(2,2,3,3,3) 3.Andzej Lebedevs(lett) - 12  ( 1,3,3,3,2) + 1. hely 

4. Kacper Woryna (lengyel) - 12 (3,1,3,2,3) + 2. hely 

———-

5. Frederik Jakobsen (Dánia) - 12 (2,3,2,2,3) + 3. hely 

6. Jacob Thorssell (Svédország) 11(0,3,2,3,3) 

7. Stanislav Melnichuk (ukrán) - 9(3,1,1,2,2) 8. Benjamin Basso (dán) -8 (2,2,2,1,1) 

9. Rohan Tungate (ausztrál) - 6 (3,R,2) , d,1) 10. Adam Ellis (Nagy-Britannia) - 6(1,2,1,2,0) 11. Gino Manzares (USA) - 6 (2,1,1,1,1) 

12. Jan Macek (Csehország) - 4 (1,2,0,1,R) 13. Marius Hillebrand (Németország) - 3(0,0,1,R,2) 

14. Magosi Norbert (Magyarország) - 3(1,1,0 ,0,1) 

15. Denis Stojs (szlovén) - 1(0,0,0,1,0) 

16. Kovács Roland (magyar) - 0 (0,d,-,-) 

17. Füzesi Richárd(Magyarország) - 0(0,d,0)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi