News
Loading...

GP, SEC selejtező a dánoknál

Ma került megrendezésre Holstedben a dán versenyzők kvalifikációs versenye, mely azt hivatott eldönteni, hogy melyik versenyző képviselheti Dániát a 2016-os GP kvalifikációban illetve az idei SEC sorozaton.

A mai verseny alapján a GP kvalifikációs sorozatban az alábbi versenyzők vehetnek részt:

Leon Madsen, Kenneth Bjerre, Rasmus Jensen, Jesper B. Monberg, Peter Kildemand és Michael Jepsen Jensen.

A SEC sorozat selejtezőin, melyből egynek Debrecen ad otthont, május 1-jén, az alábbi ötösfogatból láthatunk majd két versenyzőt:

Leon Madsen, Kenneth Bjerre, Rasmus Jensen, Bjarne Pedersen, Jasper B. Monberg.

A mai versenyen elég visszafogott teljesítményt nyújtott Mads Korneliussen (6 pont, 9. hely) és Patrick Hougaard (3 pont, 14. hely) valamint Nicolai Klind is (4 pont, 11. hely), de a szurkolók számra talán a legnagyobb csalódást Hans Andersen okozta, aki bár három első helyet is begyűjtött, de az első futamában nullázott, míg az utolsó futamban csak a harmadik helyen zárt, így 10 ponttal hatodik lett, ami nem volt elég arra, hogy a kvalifikációkon részt vegyen. A hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Kenni Larsen pedig betegség miatt nem vett részt a versenyen.

Végeredmény:
1. Leon Madsen - 14 (3,2,3,3,3)
2. Kenneth Bjerre - 13+3 (3,3,2,2,3)
3. Rasmus Jensen - 13+2 (3,3,2,3,2)
4. Bjarne Pedersen - 12 (3,2,3,2,2)
5. Jesper Monberg - 11 (2,1,3,2,3)
6. Hans Andersen - 10 (0,3,3,3,1)
7. Mikkel Michelsen - 10 (1,2,1,3,3)
8. Nicklas Porsing - 7 (2,0,2,1,2)
9. Mads Korneliussen - 6 (2,1,2,1,0)
10. Lasse Bjerre - 5 (2,3,T,0,F)
11. Nicolai Klindt - 4 (1,2,0,0,1)
12. Mikkel B. Andersen - 4 (1,0,1,0,2)
13. Claus Vissing - 4 (0,0,1,2,1)
14. Patrick Hougaard - 3 (1,1,0,1,0)
15. Jonas B. Andersen - 3 (0,1,0,1,1)
16. Kenneth Hansen - 1 (0,0,1,0,0)
17. Tobias Thomsen - 0 (0)
futamról-futamra:
1. K. Bjerre, Korneliussen, Hougaard, J. Andersen
2. Madsen, Monberg, Michelsen, H. Andersen
3. Jensen, L. Bjerre, Klindt, Vissing
4. Pedersen, Porsing, M. Andersen, Hansen
5. K. Bjerre, Pedersen, Monberg, Vissing
6. Jensen, Madsen, Korneliussen, Porsing
7. L. Bjerre, Michelsen, Hougaard, Hansen
8. H. Andersen, Klindt, J. Andersen, Mikkel B. Andersen
9. Madsen, K. Bjerre, M. Andersen, Thomsen, L. Bjerre (T)
10. Monberg, Korneliussen, Hansen, Klindt
11. H. Andersen, Porsing, Vissing, Hougaard
12. Pedersen, Jensen, Michelsen, J. Andersen
13. Michelsen, K. Bjerre, Porsing, Klindt
14. H. Andersen, Pedersen, Korneliussen, L. Bjerre
15. Jensen, Monberg, Hougaard, M. Andersen
16. Madsen, Vissing, J. Andersen, Hansen
17. K. Bjerre, Jensen, H. Andersen, Hansen
18. Michelsen, M. Andersen, Vissing, Korneliussen
19. Madsen, Pedersen, Klindt, Hougaard
20. Monberg, Porsing, J. Andersen, L. Bjerre (F)
Külön futam:
21. K. Bjerre, Jensen


Megosztás Google Plus

About Edit Piroska

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!