![]() |
Bizonyára vannak olyan szurkolók, aki szívesen követik a Long Track GP eseményeit is és észre vették, hogy a tavalyi világbajnokság színvonala sokat csökkent. Először Erik Riss kétszeres egyéni világbajnok jelentette be, hogy lemond indulási jogáról, majd nem sokkal ezután a négyszeres világbajnok Joonas Kylmakoorpi szállt ki. Az utóbbi sérülései miatt végleg szögre akasztotta vaspapucsát, amiatt nem láthattuk a finn motorost az elmúlt szezonban. Bombaként röppent fel a hír a 2017-es szezon elején, hogy a holland Jannick de Jong tiltott szer használata miatt került eltiltásra, emiatt az idei év egyik nagy favoritja is távozott a mezőnyből. Az előbb említett három versenyző miatt kellett nagyon gyors megoldást keresnie a hosszúpályás szakág vezetőinek és ezeket a nagyszerű versenyzőket helyettesíteni. Sajnos emiatt viszont a bajnokság sokat veszített a színvonalából viszont a szinte örökös második francia Mathieu Tressariu 2017-ben egyéni világbajnok tudott lenni.
Most úgy látszik egy nagyon kiegyensúlyozott mezőny fog nekivágni a 2018-as egyéni világbajnokságnak és kemény csaták várhatóak majd. Érdekességként jegyeznénk meg, hogy a GP Challengből jutott tovább a mezőny legidősebb tagja a német Bernd Diener. A német pilóta 59-ik életévében jár már viszont ezt meghazudtolva iszonyatosan szép eredményeket ér el szinte mindig nemzetközi szinten.
Long Track GP 2018 Résztvevők
Mathieu Tressarieu francia
Michael Härtel német
Josef Franc cseh
James Shanes brit
Stephan Katt német
Theo Pijper holland
Romano Hummel holland
Bernd Diener német
Jesse Mustonen finn
Jerome Lespinasse francia
Chris Harris brit
Wildcards:
Richard Hall brit
Martin Smolinski német
Dimitri Bergé francia
Tartalékok:
Hynek Stichauer cseh
Anders Mellgren svéd
Max Dilger német
Edward Kennett brit
Andrew Appleton brit
baansportfansite.nl
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!