SGP kvalifikáció Zsarnóca - Matej Zagar nyerte,Magosi a mezőny végén


Ma rendezték meg Zsarnócán a GP kvalifikációs sorozat selejtezőkörét, ahol igazi sztár mezőny gyűlt össze. A versenyt végül külön-futamban a szlovén Matej Zagar nyerte meg, a svéd Antonio Lindbäck előtt. A dobogó harmadik fokán végzett a lengyel Janusz Kolodziej. Így ennek köszönhetően, ők hárman kvalifikálták magukat a GP Challenge viadalra.

Nem sikerült a továbbjutás Jaroslaw Hampelnek, aki pedig fantasztikusan motorozott az egész verseny folyamán. A lengyel sztár most csak abban bízhat, hogy szabad-kártyát kap majd a Challengere. Elvérzett a verseny egyetlen dán motorosa, Michael Jepsen Jensen is, akinek a mai teljesítménye csak az összetett hatodik helyre volt elegendő.

A verseny magyar résztvevője Magosi Norbert volt, akinek sajnos nem sikerült kedvezően a mai nap. Rögtön az első futamban, mikor egy próba rajtot csinált, a motorja felmondta a szolgálatot. Ekkor elindult a nagy aggodalom a magyar szurkolók körében, hiszen mint tudjuk, a kétperces szabályt már régen elindították. Sajnos mire a tartalékgép már bevetésre készen állt, Magosinak nem volt esélye már a futamban rajthoz állni, ugyanis a vezetőbíró a kettő perc lejárása végett kizárta őt.

Végeredmény SGP kvalifikáció Zsarnóca:
1. Matej Zagar Szlovénia (3,2,3,3,3) 14+3
2. Anotonio Lindbäck Svédország (3,3,2,3,3) 14+2
3. Janusz Kołodziej Lengyelország (3,3,3,1,3) 13
*****************************
4. Jarosław Hampel Lengyelország (3,2,3,2,2) 12
5. Eduard Krcmar Cseh-Köztársaság (2,2,3,2,1) 10
6. Michael Jepsen Jensen Dánia (2,3,1,2,2) 10
7. Gleb Chugunov Oroszország (2,2,2,0,2) 8
8. Andrzej Lebedevs Lettország (0,1,2,1,3) 7
9. Jurica Pavlic Horvátország (1,0,2,3,1) 7
10. Josef Franc Cseh-Köztársaság (2,1,1,3,0) 7
11. Matic Ivacic Szlovénia (1,3,1,0,0) 5
12. Andriej Kudriaszov Oroszország (1,1,0,2,1) 5
13. Ricky Wells USA (1,1,0,1,2) 5
14. Magosi Norbert Magyarország (M,0,1,0,1) 2
15. David Pacalaj Szlovákia (0,0,0,1,0) 1
16. Jan Mihalik Szlovákia (0,0,0,0,R) 0
17. Milen Manev Bulgária/szlovák licenc (0) 0
18. Jakub Valkovic Szlovákia - N

Futamról-futamra
1. J. Hampel, J. Franc, R. Wells, A. Lebedevs
2. A. Lindbäck , G. Chugunov, J. Pavlic, D. Pacalaj
3. M. Zagar, E. Krcmar, A. Kudriaszov, M. Manev, N. Magosi (M)
4. J. Kołodziej, M. J. Jensen, M. Ivacic, J. Mihalik
5. A. Lindbäck , M. Zagar, R. Wells, J. Mihalik
6. M. Ivacic, G. Chugunov, J. Franc, N. Magosi
7. J. Kołodziej, E. Krcmar, A. Lebedevs, J. Pavlic
8. M. J. Jensen, J. Hampel, A. Kudriaszov, D. Pacalaj
9. E. Krcmar, G. Chugunov, M. J. Jensen, R. Wells
10. J. Kołodziej, A. Lindbäck , J. Franc, A. Kudriaszov
11. M. Zagar, A. Lebedevs, M. Ivacic, D. Pacalaj
12. J. Hampel, J. Pavlic, N. Magosi, J. Mihalik
13. J. Pavlic, A. Kudriaszov, R. Wells, M. Ivacic
14. J. Franc, E. Krcmar, D. Pacalaj, J. Mihalik
15. A. Lindbäck , M. J. Jensen, A. Lebedevs, N. Magosi
16. M. Zagar, J. Hampel, J. Kołodziej, G. Chugunov
17. J. Kołodziej, R. Wells, N. Magosi, D. Pacalaj
18. M. Zagar, M. J. Jensen, J. Pavlic, J. Franc
19. A. Lebedevs, G. Chugunov, A. Kudriaszov, J. Mihalik (D)
20. A. Lindbäck , J. Hampel, E. Krcmar, M. Ivacic

Különfutam az 1.helyért
21. M. Zagar, A. Lindbäck

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi