SEC kvalifikáció Rovnó - Michael Jepsen Jensen nyert!


A mai napon sikerült megrendezni Rovnóban a tegnap elnapolt Európa bajnoki kvalifikációs sorozat utolsó versenyét. Mint arról korábban beszámoltunk az esőzés miatt a pálya állapota május 1-jén motorozhatatlan volt, emiatt volt az elnapolás. Az időjárás kegyes volt ma és remek körülmények között bonyolították le a versenyt, az elnapolás ellenére közel telt házas publikum nézte élőben végig az eseményt.

Sajnos az ukrán szurkolók számára nem indult jól ez a verseny, ugyanis az egyik nagy esélyes, az ukrán Andrij Karpov bukott egy hatalmasat, emiatt őt kórházba kellett szállítani kivizsgálásra. Az ukránok közül Marko Levishin szerepelt a legjobban, aki egészen a reményfutamig menetelhetett, ám itt a jóval esélyesebb ellenfelei ellen nem tudott már nagyot villantani.

A verseny érdekessége,hogy a lengyel kiválóság Janusz Kolodziej két futamot nyert, majd ezután egy harmadik hely. Matematikailag bőven lett volna még esélye bármire, ám egészségügyi problémákra hivatkozva visszavonult a versenytől.

A verseny alapszakasza után a két dán, Michael Jepsen Jensen valamint Peter Kildemand jutottak egyenes ágon a döntőbe, míg hozzájuk csatlakozott a reményfutamból Andzej Lebedevs valamint Pawel Prezdpelski.

Ők négyen vágtak még neki a rovnói verseny helyezéseit eldönteni, melyet végül Michael Jepsen Jensen nyert meg a lett Andzej Lebedevs és a dán Peter Kildemand előtt. A fináléban Pawel Przedpelski motorhiba miatt kiállt.

A nagyhalászi Challenge versenyre az első négy motoros jutott tovább:

Eredmények: 
1. Michael Jepsen Jensen (Dánia) - 13 + 3 (3,3,2,2,3) - 1. hely a döntőben
2. Andrzej Lebedev (Lettország) - 12 + 3 + 2 (2,3,3 , 3.1) - 2. hely a döntőben 
3. Peter Kildemand  (Dánia) - 12 + 1 (3,03,3,3,3) - 3. hely a döntőben
4. Paweł Przedpelski (Lengyelország) - 11 + 2 + R (1,1,3,3,3) - motorhiba a végsőben 
--- 
5. Tero Aarnio (Finnország) - 10 + 1 (3,3,1,1,2) - 3. hely a reményfutamban
6. Marko Levishin (Ukrajna) - 9 + 0 (1,2,3,3, d) - 4. hely a reményfutamban
7. Ondrej Smetana (Cseh Köztársaság) - 9 (1,2,1,2,3)
8. Josef Franc (Cseh Köztársaság) - 8 (0,2,2,2,2) 
9. Janusz Kołodziej (Lengyelország) - 7 (3,3,1,N, N) 
10. Facundo Albin (Spanyolország ) - 6 (2,1,0,2,1) 
11. Dimitri Bergé (Franciaország) - 6 (2,1,1,1,1) 
12. Erik Riss (Németország) - 5 (d, 0,2, 1,2) 
13. Tobias Busch (Németország) - 4 (0,2,2,0, T) 
14. David Pacalaj (Szlovákia) - 4 (2, d, 0,0,2) 
15. Andrij Kobrin (Ukrajna)  - 2 (0,1, R, 1, T) 
16. Stanisłav Melnichuk (Ukrajna) -0 (0,0,0) 
17. Vitalij Kowal (Ukrajna) - 0 (0,0) 
18. Andrij Karpov (Ukrajna) - 0 (F/d, -, -, -, -)


Last chance

21. Lebedev, Przedpelski, Aarnio, Levishin


Finálé:
22. Jensen, Lebedev, Kildemand, Przedpelski (d)

forrás/charivne.info





►► Szeretnél valamit venni az Amazon oldalon?Vegyél valamit az alábbi linken,amit csak szeretnél.Bármilyen terméket rendelsz egy centtel sem kerül többe.Ezzel segíted portálunk munkályát!https://www.amazon.de/?&_encoding=UTF8&tag=speedwaylive-21
►► möchtet etwas bei Amazon kaufen? Kauft doch über folgenden Link, kostet euch KEINEN eCENT mehr. Euer Produkt wird also NICHT teurer! Damit helft ihr uns zum Beispiel dabei unsere website überleben!https://www.amazon.de/?&_encoding=UTF8&tag=speedwaylive-21

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi