Francia liga - Egy napon két vereség a Marmande számláján.


Nem indult sikeresen a bajnoki rajt a Marmande csapata számára,ugyanis délelőtt két pontos vereséget szenvedtek a Morizés ellen,délután pedig a La Réole verte meg őket.A hazaiaknál Adam Ellis,és Dimitri Bergé mindent megpróbáltak a siker elérésében,viszont eredményességük ellenére nem sikerült kiharcolni a győzelmet.Bergé egyébként ezen a találkozón nem csak csapata,hanem a mezőny legeredményesebb pilótája is lett.

A verseny elején még arra lehetett gondolni,hogy a házigazdák össze kapták magukat az első vereség után,viszont a negyedik futamban a vendégek egyenlíteni tudtak.Az ötödik etapban a Marmande ismét átvette a vezetést,de ezt követően viszont átbillent a meccs a La Reóle javára.A vendégek ezt követően már megtudták tartani előnyüket,és végül 40-47 arányban meg is nyerték a találkozót.

A vendégeknél a legjobban Jordan Dubernard szerepelt aki 13.pontot szerzett a csapatának.Rajta kívül a La Reóle alakulatában még Mathieu Trésarrieu,valamint a cseh idegen légiós Ondrej Smetana voltak a legjobb pontszerzők.Mindketten 12-12 pontot szereztek,és így győzelmüknek köszönhetően ők vitték el a győzelemért járó bajnoki pontokat. 


Marmande 40.p
1. Adam ELLIS (3,0,2,3,3,2) 13
2. Julien CAYRE (1,2,1,0,2,0) 6
3. Dimitri BERGÉ (3,1,3,1,6,1,2) 17
4. John BERNARD (N) 0
5. Gabriel DUBERNARD(1,1,0,0) 2
6. Baptiste COMBLON (R)( 1,0,0,1,0) 2 
La Réole 47.p
1. Mathieu TRESARRIEU(R,2,3,2,2,3) 12
2. Jordan DUBERNARD (2,3,3,3,1,1) 12
3. Ondrej SMETANA(2,3,2,2,0,3) 12
4. Jérôme LESPINASSE (R,2,R,) 2
5. Richard DE BIASI (0,0,1) 1
6. Steven GORET (R) (2,1,3,1) 7
 
Futamról-futamra:
1. Ellis, J. Dubernard, Cayre, Trésarrieu (R) 
2. Bergé, Smetana, Comblon, Lespinasse (R) 
3. Dubernard, Cayre, G. Dubernard, De Biasi 
4. Smetana, Trésarrieu, Bergé, Ellis
5. J. Dubernard, Goret, Cayre, Comblon
6. Bergé, Smetana, Dubernard, De Biasi
7. Trésarrieu, Ellis, Goret, Comblon
8. J. Dubernard, Smetana, Bergé, Cayre
9. Goret, Lespinasse, Comblon, J. Dubernard
10. Bergé (j), Trésarrieu, J. Dubernard, Comblon
11. Ellis, Cayre, De Biasi, Lespinasse (R)
12. Ellis, Trésarrieu, Bergé, Smetana
13. Smetana, Bergé, J. Dubernard, Cayre
14. Trésarrieu, Ellis, Goret, G. Dubernard

Aktuális tabella 
1. La Réole 4.p
2. Morizés 4.p 
3.Marmande 0.p
4.Lamothe Landerron - 

A francia bajnokság  február 23-én folytatódik ahol a Morizés lesz a vendéglátó.Először a La Réole ellen küzdenek meg,majd ezt követően a Lamothe-Landerron ellen öltenek bőrruhát.





Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi