Pénteken rendezték meg az SGP2 első fordulóját Prágában, amely nem volt valami zökkenőmentes verseny. Már a kezdési időpontot is el kellett tolni, ugyanis a Markéta Stadiont hatalmas eső áztatta el, emiatt a szervezők a későbbi kezdés mellett döntöttek.
A versenyen nagyon sok bukás történt amiatt elég sok futam ismétlése került sor. A pálya állapota megnehezitette a fiatal salakosok dolgát, emiatt nem mondható ez a forduló egy jó versenynek.
Az SGP2 sorozat most debütált Prágában aminek a győztese a lengyel Mateusz Cierniak lett, aki hatalmas akarat erejének, és küzdeni tudásának köszönhetően előzte meg a lettországi Francis Gusts a fináléban. A dobogó harmadik fokára a cseh Petr Chlupác állhatott fel. A verseny nagy vesztese Jan Kvech volt akit éppen a döntőben közvetlen a rajt után a motorja viccelt meg, és így műszaki hiba miatt csak a többiek küzdelmét tudta végig nézni a pálya belső szélénél.
A versenyen nem voltak szerencsések a dán versenyzők, ugyanis a kisdőntőben mindkettőt, Bassot, valamint Knudsent is bukás miatt zártak ki.
A verseny hölgy tagja Celina Liebmann aki szabad kártyásként indulhatott a tizenharmadik helyen fejezte be versenyét megszerzett négy pontjával
SGP2 1 forduló végeredmény Prága :
1. Mateusz Cierniak (lengyel) - 15 (3,2, d, 2,3,2,3) - 20 GP pont
2. Francis Gusts (lett) - 17 (2,2,3,3,2,3, 2) - 18
3. Petr Chlupac (cseh) - 14 (2,3,1,2,3,2,1) - 16
4. Jan Kvech (cseh) - 16 (3,3,2,3,2, 3, d) - 14
5. Timi Salonen (finn) - 12 (3,1,3,2,2,1) - 12
6. Benjamin Basso (dán ) - 10 (2,2,2,1,3, d) - 11
7. Jakub Miskowiak (lengyel ) - 9 (1,0,3,3,2,0) - 10
8. Jonas Knudsen (dán ) - 9 (2,1,3,0,3, d) - 9
9. Wiktor Lampart (lengyel) - 8 (0,3,2,2,1) - 8
10.Mateusz Swidnicki (lengyel) - 5 (3, R, 1,1, d) - 7
11. Casper Henriksson (svéd ) - 5 (1,2,1,1,0) - 6
12. Gustav Grahn (svéd ) - 4 (0, T, 0,3,1) - 5
13. Kevin Juhl Pedersen (dán) - 4 (1,3, F/d, -, -) - 4
14. Celina Liebmann (német) - 4 (0,0, 2,1,1) - 3
15. Daniel Klima (cseh) - 2 (1,1, d, -, -) - 2
16. Bruno Belan (cseh) - 1 (1,0,0) - 1
17 Wiktor Przyjemski (lengyel) - 1 (d, R, 0, d, 1) -
18.Matous Kamenik (cseh) - 0 (d, 0,0) - 0
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!