Anders Thomsen nyert Gorzówban.


Nem indult jól a mai gorzówi nagydíj a Speedway Grand Prix ötödik fordulójának helyszínen, ugyanis az eső áztatta pályán a verseny eleje nem volt olyan állapotban, hogy izgalmas futamokat láthattunk volna. Nagyon sok futam leintès után történtek kisebb elcsuszások, de a verseny második felétől már sokkal izgalmasabb volt a verseny.

A mai döntőben igazi gorzówi öröm volt hiszen a Stal versenyzők álhattak fel a dobogóra. Az első helyen a dán Anders Thomsen végzett a fináléban míg a második helyen a szlovák Martin Vaculik ért célba. A dobogó harmadik fokára a lengyelek kiváló salakosa Bartosz Zmarzlik állhatott fel, így ők hárman együtt pezsgőzhettek a dobogón.

A mai forduló után továbbra is Zmarzlik a listavezető aki a verseny után elárulta, hogy mindig fantasztikus érzés hazai közönség előtt versenyezni.

A mai forduló negyedik helyezettje Patryk Dudek volt aki az alapszakaszban egyébként nagyon szépen teljesített.

Nem sikerült a brit háromszoros egyéni világbajnok számára jól a verseny, ugyanis Tai Woffinden a meg szerzett hét pontjával csak a középmezőnyben végén tudott végezni. Honfitársai Lambert valamint Bewley sokkal jobban szerepeltek nàla, sőt Bewley valami káprázatos előzési akciókat is bemutatót egyik futamában.

Anders Thomsen pályafutása első GP győzelmet szerezte

- Az álmom valóra vált. Mindig mondtam apámnak, hogy egyszer szeretnék Grand Prix-t nyerni, és ez most valóra vált. Ez pályafutásom legszebb pillanata - mondta Thomsen mielőtt a dobogóra lépett.

Végeredmény SGP Gorzów

1.Anders Thomsen (dán) 15 (2, 3, 0, 3, 1, 3, 3),

2. Martin Vaculik (szlovák) 17 (3, 2, 3, 3, 2, 2, 2),

3. Bartosz Zmarzlik (lengyel) 14 (1, 3, 3, 1, 3, 2, 1)

*****

4.  Dudek (lengyel) 14 (1, 3, 2, 3, 2, 3, 0)

---------

5. Daniel Bewley (brit) 13 (3, 1, 3, 2, 3, 1),

6. Robert Lambert (brit) 10 (2, 2, 2, 1, 2, 1),

7. Leon Madsen (dán) 8 (1, 0, 1, 3, 3, 0),

8. Jason Doyle (ausztrál) 8 (3, 1, 2, 0, 2, 0),

9. Mikkel Michelsen (dán) 7 (3, 2, 0, 2, 0),

10. Tai Woffinden (brit) 7 (2, 0, 2, 0, 3),

11. Jack Holder (ausztrál) 6 (1, 3, 0, 2, 0),

12. Fredrik Lindgren (svéd) 5 (0, 1, 3, 0, 1),

13. Paweł Przedpełski (Lengyelország) 5 (2, F, 1, 1, 1),

14. Szymon Woźniak (lengyel) 4 (0, 1, 0, 2, 1),

15. Maciej Janowski (lengyel) 4 (0, 2, 1, 1, F),

16. Max Fricke (ausztrál) 1 (R, 0, 1, 0, 0)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi