U/19 - Jesper Knudsen az Európa bajnok Nagyhalászban


Nagyhalászban rendezték meg a 19 éven aluliak Európa bajnoki döntőjét, ahol nagy meglepetésre nem került lengyel motoros a dobogóra. A verseny lebonyolításába sajnos közbe szólt az időjárás emiatt nem tudtak minden futamot megrendezni.

A nagyhalászi Európa döntőn az első futam is az eső miatt  csak csúszással kezdődött el ugyanis a pálya állaga nem volt olyan állapotban melyet a verseny zsűri megfelelőnek talált. A rendezők minden erejüket bele adva próbálták minél hamarabb motorozhatóvá tenni a nagyhalászi ovált.

A nehéz pályaviszonyok ellenére jópár izgalmas futamot produkáltak a fiatalok. Különösen magabiztosan motoroztak a skandináv országokból érkező versenyzők, valamint a lengyel Przyjemski mozgott a leglátványosabban a nagyhalászi Salakmotor Stadionban. Nem sikerült az idei német egyéni bajnok Norick Blödorn szereplése valami fényesen, pedig őt bőven a dobogóra várható volt.

A vezetőbíró Piotr Lis a tizenhatodik futam után elhyagyta a vezetőbírói tornyot, és a zsűri tagjaival együtt úgy döntöttek, hogy befejezettnek tekintik a versenyt. Ennek köszönhetően a lebonyolított 16 futam után eredményt hirdettek és így a dán Jesper Knudsen lett az idei 19 éven aluliak egyéni Európa bajnoka. Második helyen végzett a norvég Mathias Pollestad, míg a harmadik helyen a svéd Casper Henriksson végzett.

Érdekessége ennek a döntőnek, hogy a rajtlistán hét lengyel salakos tehetség is szerepelt, de közülük egyiküknek sem sikerült érmet szerezni.

Nem sikerült a szabad-kártyásként pontot szereznie Füzesi Richárdnak, aki így a mezőny utolsó helyen végzett. 

Végeredmény :

1. Jesper Knudsen (dán) (2,3,3,3) 11
2. Mathias Pollestad (norvég) (3,2,3,2) 10
3. Casper Henriksson (svéd) (0,3,2,3) 8
—————–
4. Franciszek Karczewski (lengyel) (d, 2,3,3) 8
5. Jakub Krawczyk (lengyel) (1,3,2,2) 8
6. Damian Ratajczak (lengyel) (0 , 3,1,3) 7
7. Norick Blödorn (Németország) (3, d, 3,1) 7
8. Nicolai Heiselberg (Dánia) (3,1,1,2) 7
9. Erik Bachhuber (Németország) ( 3, 2,0,1) 6
10. Wiktor Przyjemski (lengyel) (2,2,2,0) 6
11. William Drejer (dán) (1, d, 2,2) 5
12. Kacper Grzelak (lengyel) (2,1) ,1, d) 4
13. Oskar Paluch (Lengyelország) (2,1,d , R) 3
14. Anže Grmek (Szlovénia) (1,0,1,1) 3
15. Antoni Mencel (Lengyelország) (1, 1,0,1) 3
16. Füzesi Richárd (Magyarország) (0,0,0,0) 0
17. Gustav Grahn (Svédország) N

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi