Ez már a célegyenes. Jövő szombaton kora délután a nagyhalászi oválon felcsapódik a startszalag, és kezdőik a honi salakmotoros szezon. A szakág fellegvárának számító Nagyhalász Speedway Ring ad majd otthon az országos egyéni bajnokság nyitókörének. A halászi pályán már nagyüzem volt hétvégenként, a legutóbbin is teszteltek, edzettek a motorosok. Amatőrök és olyanok, akiket majd komoly tétversenyeken is láthatunk.
Vasadi külföldiek
– Minden rendben van, a hétvégi edzés jól sikerült. Készen vagyunk a nyitófordulóra, nagyon várjuk. Remélhetőleg színvonalas lesz, és a versenyzőink eredményesen kezdik a pontvadászatot – mondta érdeklődésünkre Albók József pályatulajdonos és a halászi klub első számú vezetője.
A nagyhalászi színeket Bárány Márk és Fazekas Dennis mellett három remek külföldi fogja képviselni. Az ukrán Andrij Kobrin és a bolgár Milen Manev magyar licensszel indul, míg Stanislav Melnyicsuk ukránnal.
Kezd összeállni a mezőny, a vasadi színeket képviselők mindannyian külföldiek: a szlovák Jan Mihalik, David Pacalaj és Michal Tomka, a lengyel Andrij Rozialuk és cseh Petr Chlupac.
Egyelőre csak Kovács
Az eredeti kiírás alapján a csapatvezetőknek április elsejéig kellett volna megadni a neveket. A debreceniek még kértek egy kis időt, mert egyelőre az ötösükből csak Kovács Roland a biztos.
A lényeg az, hogy jövő szombaton indul a szezon, remélhetőleg remek nyitánnyal.
forrás/Kelet.hu ML.
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!